my chemical romance
Menü
 
Log In
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
látotagó olvassa a lapot.
 

Kiről rakjak képet?
Kiről rakjak legközelebb képet?

Mikey
Ray
Bob
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
MCR könyv
MCR könyv : Mcr könyv

Mcr könyv

  2007.07.25. 15:02

Album kommentár

Album kommentár dalról dalra

 

 

 

írta:

ray toro és  frank iero

 

 

 

 

1., the end

 

- Ray -

 

Minden nagy dolog egy kis ötlettel kezdődik, nem? G a S. I. R. stúdióba, a lemez felvételének első szakaszakor hozta be ezt a részletet. Egy nagyszerű pengetett háromnegyedes ütem, egyszerű, mégis hatásos. Emlékszem, hogy azonnal magával ragadott a szavak miatt, amiket Gerard énekelt mellé. Ahol az ’Intro’ tényleg elszabadul, az az a rész, ahol azok a hatalmas dübörgések bejönnek és mindent megváltoztatnak azzal kapcsolatban, amit gondoltál a dalról. A cél az volt, hogy a hangzás eposzi, mindennél nagyobb legyen. Már New York-ban is így hangzott, de a munka, amit mindenki belefektetett ebbe a számba, az egészet egy új szintre emelte. Robnak volt az az ötlete, hogy a fő gitárszólamot játsszuk egyszerre a gitáron lehetséges minden oktávban, aminek az eredménye ez a félelmetes de gyönyörű dallam lett. A Pink Floyd ’The Wall’-ja nagy hatással volt erre a dalra. Az a mindennél-nagyobb hozzáállás elkezdett mindenki vérébe beivódni, majd végül is az egész album során cél lett.

 

 

- Frank -

 

Hmm, emlékszem, amikor ezt a számot még ’Intro’ – nak hívtuk. A’The End’-et Gerard és az én egyik kedvenc David Bowie számunk ihlette... ezt a számot sok olyan válogatás kazettára felraktam, amiket olyanoknak csináltam, akik közel álltak hozzám, sőt még olyan kazettákra is rákerült, amik a koncertek előtti bemelegítéseknél voltak hasznosak. Mindig van néhány szám, amik egyből bekerülnek az ilyen válogatásokba: Danzig ’Mother’-je, Elvis Costello ’Oliver’s Army’-ja, Jim Carrol ’All The People Who’ve Died’ és persze a ’5 Years’. Szóval nekünk van értelme, hogy egy olyan számmal kezdeni ezt a lemezt, ami egy olyan dal előtt tiszteleg, amitől legyőzhetetlennek érezzük magunkat. Úgy érzem, hogy ez megadja az alaphangulatot az utazáshoz, ami a hallgatóra vár. Emlékszem, hogy bajlódtam a ritmussal még először Gerarddal, hogy pont jó legyen. Még egy - két akkordot fel is kellett találnom... de a nap végére Rob Cavallo házában bömbölt a hangszórókból mindaz, amit csak remélni tudtunk.... a munka bevégezve.

 

 

 

 

2., dead!

 

- Ray -

 

Az ’Intro’ borongóssága után a Dead!-ben lévő energia mindenképpen ironikus fekete humor. Először 2005 vége felé, egy turnén kezdtünk el dolgozni ezen a dalon. A fő inspiráció egy Electric Light Orchestra szám volt, aminek van egy vicces alaphangulata, ugyanakkor az egész dal alatt ott van egy nagyon jó lüktetés. Ettől rögtön mindenki elkezdte ütemre mozgatni a fejét, és mi megpróbáltuk ugyanezt elérni a ’Dead’- nél. A dal akkor állt végleg egybe, amikor a legutolsó rész is elkészült. Bob dobolása nagyon jól előkészíti ezt a szakaszt. A ’la, la, la, la, la’ dallam nagyon jó összekötő és tökjó dolog énekelni. A legjobb rész az volt, hogy G-nek, Franknek és nekem egyszerre kellett énekelnünk, szóval ez egy olyan rész, amit mindig várok, amikor élőbe kell eljátszanunk. A szóló gitárrészt is nagyon szerettem írni. Ki akartam próbálni hogy milyen összevegyíteni Chuck Berry-t és Brian May-t, szóval ott vannak dallamok egyenesen a ’Johnny B. Goode’-ból, hozzáadva ’May’ duplázását és harmóniáját. Oké, és valamilyen módon Woody Woodpecker is becsúszott... Frank írt egy nagyon, nagyon jó dallamot a refrént megelőző résznél. Írtam mellé egy kiegészítő dallamot, de csak elhomályosítottam vele azt. A végén csak a nagyobb, hatásosabb dallamokat hagytuk meg, és így jobban is hangzott. Az ő részei így kapnak egy kis teret, és a lemezen található soksok kedvenc részem közül így lett ez az egyik.

 

 

- Frank -

 

Emlékszem, hogy a ’DEAD!’ nagyon korán került szóba. Az államokban turnéztunk, arra tippelnék, hogy Buffalo táján, vagy valami ilyesmi, de emlékszem, hogy G és Toro előjöttek egy dallal, ami kiemelte a ’Headfirst For Halos’-ból a jó részeket és azokra épített. Amint meghallottam, tudtam, hogy jó úton járnak. Azt hiszem, hogy írtam hozzá egy-két dallamot még aznap éjszaka, de utána a dal szüneteltetve lett, és ismét a turné vette át az első számú helyet. Arra viszont emlékszem, hogy Gerard még akkortájt azt mondta, hogy az új lemezen a ’Dead!’ lesz az első helyen. Amikor megérkeztünk New York-ba, hogy elkezdjük az írást, a ’Dead!’ volt ez első dal, amivel komolyan foglalkoztunk, és minden egybe is állt, és csak szárnyalt az írás. Beatles-es üteme volt, a második versszakban pici, elnyújtott gitárrészekkel... ez egyszerűnek hangzik, de nem az, fogós a cucc, és nehéz jól eljátszani. Tudod, hogy hány banda akar úgy hangzani, mint a Beatles, utána meg csak egy nagy adag szemét az egész. De tényleg úgy hiszem, hogy mi jól eltaláltuk a dolgot, különösen a szám végi dallam a la-lá-kkal üt mindig szíven. Akkor is így volt, amikor először hallottam, és még most is kiráz tőle a hideg. Oh, és utóirat – én akartam azt a tuba részt az átmenetben már az első naptól fogva, szóval ha utálod, gyere, és beszéld meg velem. A cucc kemény dolog, bármit is mondasz.

 

 


 

3., this is how i disappear

 

- Ray -

 

Ennek a dalnak az eredete másfél évvel ezelőttre, ha nem többre tehető. A kezdő dallam egy San Fransisco-i parkolóban lett megírva, majd egy öltözőben lett folytatva, ahol kezdett kiformálódni. G-nek volt egy jó dallama a versszakhoz, nagyon klasszikus hangzású. És volt egy nagyon jó refrén, ahol nagyon magasra felviszi a hangját. Általában az működik nekünk, amikor mollba rakjuk a dalokat, különösen D-mollba, mert G ott szól a legjobban. A dal alapját egy ’Boss digital recorder’-en kezdtem felvenni, és írtam is egy szép, levegős átvezetőt. A Boss-on a dobok is be voltak programozva, szóval nagyon jó volt látni, ahogy Bob szétzúzza a dobokat miközben először játszottuk el a dalt élőben. Az energia megvolt benne, de alapjában véve valami hiányzott. A dal túl unalmas volt. Semmi izgi nem történt benne, és a versszakok alatti dallam hasonló volt a refrénéhez, szóval az egész egy idő után monotonná vált. Frank azt javasolta, hogy egyszerűsítsük le a refrén alatti dallamot, ami végülis ahhoz vezetett, amilyennek a dalnak igazán lennie kellett. Az a sor, hogy „How I disappear” eredetileg G-dúr felett volt, de az új verziónál ez A-dúr felett lett, ami egy teljesen új hangzást adott neki. Az idő tájt egy csomó Smashing Pumpkins-ot hallgattam, különösen a ’Zero’-t és folyamatosan elámított, hogy pár tompított hang és egy oktáv hogy lehet ennyire súlyos. Megpróbáltam egy ilyen részt írni, és így jött létre a rész rögtön a refrének előtt. A srácoknak annyira tetszett, hogy a dal alatt több részre is be akarták rakni. Súlyosan szólt mint állat, de először teljesen a dolog ellen voltam. Hála istennek Frank és Bob nagyon akarták, hogy megmaradjon ez a szakasz. Az idő múltával ez lett a kedvenc részem a dalban. Végül, hogy minden a helyére került, úgy éreztük, hogy készen vagyunk a dallal.

 

 

 - Frank -

 

Mikor is dolgoztunk először ezen a számon? Nem igazán emlékszem. Őszintén szólva az elején nem voltam oda érte, tetszett benne néhány rész.... de nem voltam tőle feldobva. De, egy idióta vagyok, mert most már imádom ezt a dalt. Azt hiszem egy éjszaka a qrvára megszállt Paramour-ban, Ray és én cigiztünk, és valami régi urnán nyomtuk el őket, majd megidéztük a hangnemek szellemét... (????) mert az volt az éjszaka amikor a keményebb szekciót átírtuk egy gyorsabb B szekcióba. Ray csak elkezdte ezt a ritmust, ami a kedvenc részem a számban. Ez volt az első olyan dal, ahol Ray és én a refrénhez teljesen különböző részeket írtunk, majd csak simán egymás mellé raktuk őket. Szerintem a végeredmény marha jó lett, az egész igazi csapatmunka volt. Így visszatekintve remek éjszaka volt, a dal önmagától életre kelt. Volt egy festmény a szobában valami kósza lány cickóiról, mi gitároztunk és nassoltunk... a sütik és a Cheetos teszik teljessé a világot asszem.

 

 


 

4., the sharpest lives

 

 - Frank -

 

Hallottam, hogy Gerard már egy ideje próbálkozik ezzel a dallammal, de nemcsak ezen az egyen dolgozott akkor. Ha ismered, meg tudod mondani, hogy mi az, amire nagyon ráállt, és mi az, amit későbbre akar hagyni. Ha valamire ráállt, akkor valaki odaül gitárral mellé... kérdés nincs, ha megjön az inspirációja, az ragályos. De ez a dolog más volt, azt mondta, hogy oh, van ez az ötletem, eldúdolta, majd dolgozott máson. Szóval kábé a lemezfelvétel háromnegyedén kellett túl lenni, hogy ez a dal is napvilágot lásson... gondolom, akkor volt ideje. Szóval miközben írtuk, már vettük is fel, ami egy teljesen új élmény volt nekem. Hah, emlékszem, hogy Gerard azt mondta nekem, hogy kell lennie egy kém gitár résznek a refrén előtt, és hogy én vagyok rá a megfelelő ember. És én rögtön úgy álltam hozzá, hogy fákk jee, én vagyok a megfelelő ember. Mer’ csak ezt mondhatod a srácnak, akit szeretsz és tisztelsz, mikor azt mondja neked, hogy a te stílusod kell, és te vagy az egyetlen megfelelő ember. Persze miután kiment a szobából rá kellett jönnöm, hogy írnom kell egy kém gitár részt egy elektro-rock-táncolós számhoz... basszus. Esküszöm soha nem láttam egyetlenegy 007-es filmet sem – kicsit gáz volt. Na mindegy, aznap egész éjszaka gyakoroltam, majd másnap Bobbal együtt megcsináltuk azt a részt. Most már ki vagyok békülve vele, de akkor még rajtam volt a gyomorgörcs. A kedvenc részem az átmenet. Jamie, a te operaénekes mintáid talán minden idők legmenőbb dolgai.

 

 

 

 

5., welcome to the black parade

 

- Ray -

 

A ’Parade’ egy nagyszerű példa arra, hogy egy dal mennyi változáson tud átmenni a végleges verziójáig. Még New York-ban úgy indult, hogy különböző tempójú és hangzású részek lesznek egymás után rakva, hasonlóan a Green Day ’Jesus Of Suburbia’-jához. Volt néhány tökjó rész, de az egész dal nem állt össze, és ez a tény fontosabb volt annál, mint hogy van a számban néhány jobb részlet. Amikor megérkeztünk L.A-be, felgyorsítottuk a tempót, és megtartottuk a jó részeket, és a dal elkezdett formát felvenni. Akkor tulajdonképpen be is töltött egy űrt, mert az idő tájt csak középtempójú dalokat írtunk, és ennek az egynek volt egy nagy adag energiája. Szimpla zongorából és énekből átment gyorsabb punk nótába. Az átmenet nagyszerű, klasszikus hangzású volt (’Canon in D’) amit már régóta ki szerettünk volna próbálni, és ez most nagyon jól bele is illett a dalba. A dal vége felé a hangnemet is megváltoztattuk, amit eddig még egyszer se csináltunk, ez a dal végét még drámaibbá tette. A dal könyörgött egy nagy, harmonizált szólóért (komolyan!) szóval írtam egyet, majd fel is vettem a jó kis megbízható MBox-omon és az ütött - kopott laptopomon. Úgy érezve, hogy a dal készen van, fel is vettük ebben a formájában.

 

 

Egy pár hétig így hagytuk a számot, és később Gerard javasolta, hogy vegyük elő újra és próbáljunk ki rajta néhány dolgot. Ez először meglepő volt, mert addig az volt a dalok közül az egyik favorit, de ő úgy érezte, hogy a dal jobb is tud lenni. És amíg először mindenki nyugtalan volt miatta, megerőltettük magunkat, hogy a jó dalból még jobbat csináljunk. Új ötletek jöttek, és ezzel együtt jött a ’The Parade’ is, az album címe. A korábbi zongora intrót felváltotta egy új, majd a különböző hangszerek jöttek be szépen egymás után, amíg végül minden egyszerre zendült fel fúvósokkal, gitárokkal, dobokkal. Frank ehhez a részhez írt egy remek dallamot, amihez én később írtam egy kísérő részt. A Frank által írt rész nagyon megindító, és a valaha írt egyik legjobbja.

 

 

A versszaknál megmaradt a régi dallam, de Gerard sokkal jobb énekkel és dalszöveggel jött elő. Megváltoztattunk egy akkordot a refrénben, és megint, a legkisebb változtatás hozta a legnagyobb hatást. A „We’ll carry on” sor nagyon jól passzolt így ehhez a részhez. A régi szólót megváltoztattuk és a szám elejére került. Nagy falat volt elveszteni ezt a szakaszt, de az egész a dal érdekét szolgálta. Meg tudtam tartani annak a szólónak a legjobb részeit, és az újjal kombinálva így még nagyobb súlya lett, még több érzelmet tudott közvetíteni. Az utolsó részt a szólóban az aznap előtti este vettem fel a laptopomra a lakásomban. Annyira ideges voltam később a stúdióban, nem tudtam normálisan eljátszani! Ez volt az utolsó rész, amit fel kellett gitároznom a lemezhez, úgy látszik, hogy nem akartam, hogy vége legyen...

 

 

A dal végi szekcióban lelassul a szám, G pedig hosszan, hosszan, és mindennél magasabban énekli a szavakat egymás után. Chris Lord-Alge, a mixerünk, mindenkit meglepett, amikor a dal végére odarakta azt az egyetlen dobütést. Mindannyian imádtuk. Ami ezzel a dallal történt, nagyon különleges volt. Mindenki a saját teljesítőképességének a határáig jutott el, félredobva minden olyan érzelmet, ami már az addig is jó dalhoz kötötte őket, hogy így egy teljesen új szintre juttassák el azt.

 

 

- Frank –

 

Basszus, legyen szó arról, hogy valami átmegy a szűrőn... ez a dal négyszer lett átírva. A legkorábbi inkarnációja egy dallam volt, ami az ’I Brought You My Bullets’ írása idején keletkezett. Bezony, olyan régen. Emlékszem, hogy még alig csatlakoztam a bandához és az volt a mi punk rock ’My Way’ – ünk (olyan, mint a Sid Vicious verzió, csak jobban összhangba hozva) és egy nagy kedvenc is azon a lerobbant tanyán, amit gyakorlóteremnek hívtunk. Barátok jöttek részegen vagy mittomén, hogy megnézzék a gyakorlást, és mindig kértek valamit – emlékszem, hogy a ’5 Of Us Are Dying’ volt mindig az enyém. Namármost a dal nem lett befejezve a Bullets-szel együtt, és ott lett hagyva összeverten, vég nélkül, elfeledve. A ’5 Of Us’ újra fel lett hozva, amikor New Jersey-ben írtuk a Three Cheers For Sweet Revenge-t... megpróbáltuk felidézni, hogy mink volt meg... megpróbáltuk onnan folytatni, ahonnan korábban abbahagytuk... de volt egy csomó dalunk, amin már dolgoztuk akkor, és nem lett befejezve. A dallam azért elkerült L.A-ba és meg is mutattuk Howard Benson-nak, főleg azért, mert annyira szerettem, hogy akárhányszor írtunk valamit, mindig felhoztam. De Howard nem gondolta, hogy a dal elég különleges ahhoz, hogy tovább dolgozzunk rajta, ezért a Revenge – ről is ki lett tiltva. Két évvel később NYC-ben találtuk magunkat dalírás közben, és mivel a szokások embere vagyok, felhoztam, hogy na és mi van a ’Five Of Us Are Dying’-gal... elbabráltunk azzal, amire még emlékeztünk belőle, majd végül is ebből lett egy kész dal. Lassú volt, de volt egy el nem vitatható ereje... hasonlóan a ’When My Guitar Gently Weeps’ – hez vagy a ’Dig A Pony’ - hoz (egy személyes kedvenc). Majd innen átkerült L.A-be az előmunkálatokra, és azt mondtuk, hogy mi lenne, ha felgyorsítanánk, megváltoztatnánk a refrént, majd leegyszerűsítenénk. Vagyis alapvetően mit csinálna vele a Ramones? Bumm... szíven ütött minket... imádtuk... annyira imádtuk, hogy eljutott a stúdióig, végre be lett fejezve, hogy rákerüljön a lemezre. Aztán meghallgattuk, még többet hallgattuk, majd megkérdőjeleztük. Főleg, hogy ez volt a legjobb, ami tőlünk telik, a refrén eleget mond nekünk? Gerard azt érezte, hogy jobbat is tudunk ennél, Ray-jel együtt kipróbáltak valami mást a refrénre, amitől egy új dallam lett ott. De azzal, hogy a refrént megváltoztatták, változott az egész dal. Mindent újra kellett írni. Szkeptikus voltam, még mindig imádtam az eredeti verziót, és megint féltem, hogy a dal erre a lemezre se fog rákerülni. De emlékszem, hogy aznap, hogy kipróbáltuk az újabb verziót, Gerard azt kérte tőlünk, hogy bízzunk benne, és hogy tegyük ezt a verziót is a magunkévá. Nem fogok hazudni, az első próbálkozásnál nagyon nem tetszett így a dal. De utána dolgoztunk rajta, majd még többet dolgoztunk rajta, Gerard széténekelte az agyát is, és az egésznek kezdett értelme lenni. Ez a dal volt az, amin valaha is a leghosszabb ideig, és a legtöbbet dolgoztam. De tényleg igazán úgy érzem, hogy a befejezett változat minden szava és minden hangjegye megérte. Annyira büszke vagyok mindenkire a bandában, mindenki hihetetlen munkát végzett ezen a lemezen, és szerintem a dal ezt tényleg meg is mutatja. Utóirat: hallgassátok az egészet figyelmesen, meghallhatjátok az apukámat is rajta.

 

6., i don’t love you

 

- Ray -

 

Ez azon dalok egyike, amelyik önmagát írja meg. A versszak és a refrén múlt évben egy turnén született meg, így igen hamar egybe is állt, amikor elkezdtük az írást New York-ban. Az egész dal nagyon nyugtató, kezdve G vokáljától Frank kíséretéig, a legjobb mód, hogy leírjuk, hogy úgy folyik, akár a víz. Ez a dal egy nagyszerű példa Frank stílusára, ahol kísérő szólamokat sző bele a zenében lévő hézagokba. A lassabb tempó még több teret nyújtott neki, hogy ezzel eljátsszon. Megpróbáltuk visszaadni a CCR ’Who’ll Stop The Rain?’ és ’Have Yor Ever Seen The Rain?’-jének a hangulatát, szóval hozzáadtunk egy B3-at és egy Wurlitzer-t a hangzáshoz. Egy nagyon egyszerű szólót írtam ehhez a dalhoz, ami végül a kedvenc részem lett a lemezen. Van egy lágyabb, halk rész a szóló után, ami felkészít a nagy refrénre a dal végén. Gerard vokálja tényleg jól harmonizál a zenével, és a szöveg is annyira igaz és őszinte, hogy még akkoris megindít, ha nem akarod.

 

 

- Frank –

 

Ez a dal igen gyorsan elkészült, és nem is nagyon változott az első verzió óta, amit még NYC-ben írtunk. Ez a szám mindig is a szivem csücske volt. Az egész valami klasszikusra emlékeztet, például amit Otis Redding csinált volna. Ez mindenképpen az egyik kedvencem a lemezen... és nem hiszem, hogy a számoknál csak potyára játszok el részeket, szóval nesztek.

 

 

7., house of wolves

 

- Frank -

 

Ez a dal már nagyban az L.A-i felvételek alatt született. Az idő tájt volt egy nehéz szakasz az írásban. Személyes problémák adódtak, amitől mindenkinek elment a kedve a zenéléstől. Emlékszem, hogy azon gondolkoztam, hogy bassza meg, ez így nagyon nem jó. Kellett, hogy valakit megint megszálljon az ihlet, hogy aztán ez átragadjon a többiekre, már kezdtem ideges lenni. Szóval emlékszem, hogy leültem, és annyira akartam írni egy dalt, valami nagyon jót... ami egy hiba volt, mer’ amint úgy állok hozzá a dolgokhoz, hogy ó, most fogok írni egy dalt, semmi se jön össze. Szóval másnap megpróbáltam másképpen hozzáállni. Elővettem ezt a nagy piros akusztikus gitárt, amit Rob folyton a házban hagyott és elhatároztam, hogy olyan fajta dallammal fogok próbálkozni, ami az apukámnak is tetszene. És ami akkor született, az lett a ’House Of Wolves’ alapja. Megmutattam a srácoknak, és újra elkezdtünk dolgozni. Még most is elmosolyodom a tudattól, hogy egy, az apukámnak írott dal indította be újra az írást.

 

 

 

8., cancer

 

- Ray -

 

Emlékszem, amikor Gerard egyszer késő éjszaka jött hozzám ezzel a dallal, általában abban a napszakban születtek a legjobb részek. A lemez irányvételéről beszéltünk, az érzelmekről, amiket dalok váltanak ki belőled, és hogy még milyen érzelmek hiányoznak. „Van ez a dalom...” mondja. Még nem volt zene hozzá, csak a szöveg, és a dallam, ahogy énekelte. Elkezdte énekelni, és basszus, milyen jó volt. Megfogtam egy gitárt, és elkezdtük hozzá megírni az akkordokat, az alapján, hogy mi passzol leginkább a dallamhoz. Kihívás volt, mert olyan akkordokat kellett mellé írnom, amilyeneket normál esetben nem írnék. Az ujjaim úgy mozogtak, ahogy máskor nem. Egy óra vagy valamivel több után elégedettek voltunk azzal, amit írtunk, de már akkor tudtuk, hogy a dalhoz majd zongora is kell.

 

 

Másnap megmutattuk Robnak és a többieknek, és mind imádták. Annyira különbözött mindentől, amit addig írtunk. Nagyon egyszerű volt, ami megengedte, hogy a fő dallam és a dalszöveg mind kellőképpen hassanak. Rob eszméletlen hangsorokat játszott mellé. Minden alkalommal, amikor hallom őket, valami összeszorul a gyomromban.

 

 

Bob egy nagyon egyszerű ütemet adott mellé, és a lehető legjobb pillanatban fokozza a feszültséget azzal, hogy némileg megváltoztatja ezt az ütemet. Ez azon pár dal közül az egyik, aminél a basszusgitárt is én írtam, és jó dolog volt olyan részeket írni, amik harmonizálnak a dallammal és a zongorával.

 

 

Bármilyen jó is volt a dal, nehéz volt megbarátkozni a témájával. Vajon túl felkavaró lesz az embereknek? Többet fog ártani, mint segíteni? Egy pár napig gyötört a gondolat, de végül egy ismerősöm, akire magára is hatással volt a betegség, meggyőzött, hogy ez a dal azok előtt tiszteleg, akik emiatt a kór miatt hunytak el, és segíteni fog a családtagjaiknak, hogy fel tudják dolgozni a tényt.

 

 

- Frank –

 

Ez a kedvenc dalom azok közül, amiket valaha is írtunk. Nem tudom csak úgy hallgatni. Minden egyes alkalommal mélyen átérzem, és meg kell próbálnom visszatartani a könnyeimet. Gerard éneke valószínűleg az egyik legjobb, amit valaha is hallottam. Erős, ugyanakkor törékeny, szomorú, megsebzett, őszinte. A kedvenc bandám tagja vagyok.

 

 

 

 

 

9., mama

 

- Ray -

 

Ez a dal lett a lemez legkísérletezőbb dala, ahol tényleg csak jól akartuk érezni magunkat, és annyira kreatívak akartunk lenni, amennyire az csak lehetséges. Ugyanakkor ennél nagyon filmszerűek is akartunk lenni, hogy a különböző részek különböző képeket idézzenek fel a halálról és a háborúról. A kórusokban az ütem szokásos régi orosz polka sztájl, de G éneke teszi az egészet újjá. A gitárrészt felvenni itt nagyon trükkös volt, mert azt szerettük volna, ha egy picit zajosnak és réginek hat, csakúgy, mintha egy száz évvel ezelőtt felvett gitárdallamot hallgatnál. Néhány próbálkozás után Robnak sikerült ezt elérni, belekeverve egy kis adagnyi szünetet plusz visszhangot.

 

 

Mivel a versszakok annyira másképp hangzanak, a refrénbe több rock-ot akartunk belevinni. Egy kis szünet után berobban a refrén és szárnyal is tovább. Frank remek részeket írt, amik hozzáadnak a refrén dark metal energiájához, Bob tamtamja pedig rátesz egy lapáttal, mintha a refrénnel egy teljesen más dalt kezdtél volna el hallgatni.

 

 

A második versszakban Gerard elszórakozik azzal, hogy több fajta hangon énekel (másik tisztelgés a The Wall előtt) amitől másabb lesz a már a dal elején hallott dallam. Az egyik verziónál néhány megkevert fúvós részt is hozzáadtunk ehhez a versszakhoz, de végül így már túl sok lett volna. Megtartottunk egy gitársort amit egy program segítségével írtam. Amikor ez bejön, úgy érzed magad, mintha eltévedtél volna, és bekerültél volna ’A Clockwork Orange’-be. Ez jó dolog, nem??? A második refrén után a versszakok egy keményebb változatát kezdjük el játszani. Frank egy nagyon jó részt írt, ami egy teljesen más érzést adott ennek a résznek, a dal még inkább magával ragad. És ezután jön a lemez legkeményebb része.

 

 

Kábé hat gitár játssza egyszerre ugyanazt, más hangszínben. Az egyik kedvencem az, amit valószínű, hogy csak a delfinek, kutyák, vagy bálnák hallanának meg. De ott van, csak ahelyett hogy hallanád, inkább érzed. Ebben a szekcióban eredetileg lett volna egy csomó háborús zaj is, de a végén az egész túl zavaros lett volna, nem is lehetett volna hallani, hogy mit csinál a banda! Csak a légoltalmi szirénát hagytuk meg, Gerard végül ezt egy olyan dologgal tetőzte meg, amit csak egy megszállott üvöltéséhez tudok hasonlítani. Az egész beteg, mint az állat.

 
MCR Menü
 
Számláló
Indulás: 2007-07-13
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Milyen az oldal

Rossz
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Szobafestõ Budapest    *****    Svéd termékek!Csatlakozz hozzám és kapj 2000,- Ft kedvezményt-15% kedvezmény a katalógus árból!Parfümök, szépségápolás!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?